Több mint két hónapja írtam meg az abortusz ókori megítéléséről az első cikkemet, a második cikket azonban csak most volt alkalmam megírni, így aki esetleg felfrissítené az első cikk tartalmát, az nyugodtan olvassa újra, mielőtt a jelenlegi cikkbe belekezd. Annyira feltételezem mindenki emlékszik, hogy a görög-római vélemény az abortusszal kapcsolatban meglehetősen kettős volt, már akkor is vitákat generált a kérdés, valaki elítélte, valaki bizonyos esetekben pedig elfogadhatónak tartotta. A mostani cikkemben a zsidók abortuszról alkotott véleményét fogom először röviden feltárni, majd a korai egyház és az egyházatyák állásfoglalásába fogok egy kis bepillantást engedni a kezdetektől Szent Ágostonig, majd a vizsgálódásunkat két IV. századi zsinati kánonnal fogom zárni. Ideje is indulni!

 

A zsidók véleménye az abortuszról – értelmezések és fordítások

A zsidók abortusszal kapcsolatos állásfoglalásának az alapja egy tórai szövegrész volt:

„Ha férfiak veszekednek és meglöknek valamely terhes asszonyt, úgy hogy idő előtt szül, de [egyéb] veszedelem nem történik: bírságot fizessen aszerint, amint az asszony férje azt reá kiveti, de bírák előtt fizessen. De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj.” (2Mózes 21:22-23; Károli-féle fordítás)

Nos, a szöveg értelmezése nem volt egységes a zsidók esetében sem, két iskolát lehet elkülöníteni a Kr. u. I. században (meg már valamennyivel azelőtt is): az alexandriait és a júdeait. Alapvetően meg kell említeni, hogy nincs információnk arra, hogy a zsidók körében alkalmaztak volna-e abortuszt, ha igen, akkor is nagyon elenyésző lehetett, ugyanis a zsidók alapvetően nem tartották pozitív dolognak és az élet szentsége egy alap volt számukra (is). A Talmud több esetben ír az elvetélésről, az abortuszról azonban csak 1-2 alkalommal, ami szintén bizonyítja, hogy lényegében nem volt jelen az abortusz a zsidóság körében. Emellett azonban természetesen volt szó a magzatról és annak haláláról, gondolkodtak ezen témáról és alapvetően meghatározta a zsidók nézőpontját az élet szentségébe vetett hit - hiszen az élet Istennek, azaz a Mindenhatónak az adománya - illetve a vérontás/gyilkosság súlyos tilalma is. Mégis kialakultak különböző értelmezések a fentebb említett igerész, illetve annak görög fordítása és héber szövege körül.

Az alexandriai iskola esetében érdemes szemügyre venni, hogy a hetvenes fordítás (Szeptuaginta, az Ószövetség görög nyelvű fordítása) hogyan ülteti át a héber szöveget görögre. Azon részben, amelyben azt olvashatjuk, hogy „úgy hogy idő előtt szül, de [egyéb] veszedelem nem történik”, a „veszedelem” szó helyén az eredeti héberben az áson (אסון) szó szerepel, amely valóban azt jelenti, hogy „kár, baj, sérelem”, a görög szövegben azonban az alábbi módon fordították: „paidion autész mé exeikoniszmenon”. A fordítás itt azonban erősen eltér a hébertől, ugyanis nem azt jelenti, hogy „de egyéb veszedelem nem történik”, hanem azt, hogy „amennyiben forma nélküli”, azaz nem kiformálódott a magzat, akkor bírságot kell fizetnie a károkozónak, ha viszont kiformálódott, azaz kifejlődött magzatról van szó, akkor a károkozónak meg kell halnia (életet kell adnia az életért, megfigyelhető a talio-elv). Egyből szembetűnik a kifejletlen és a kifejlett magzatok közötti különbségtétel, ha a kedves olvasó emlékszik előző cikkemre, akkor eszébe juthat Arisztotelész hasonló véleménye, hiszen ő ugyanígy osztotta ketté a magzatokat. Ez a hasonlóság nem véletlen, hiszen az alexandriai értelmezésre erősen hatott a görög filozófia, így teljességgel lehetséges, hogy Arisztotelész ezen állítása is hatott a zsidó gondolkodókra és a görög nyelvű Ószövetség fordítóira is. Ezt az értelmezést árnyalja Alexandriai Philón a mózesi törvényekről írt művében (De specialibus legibus). Philón arról ír, hogy aki a kifejletlen magzatnak okoz kárt, az a Természet ellen követ el erőszakot, gaztettet, de aki a kifejlett magzatot öli meg, az embert öl, gyilkosságot követ el és ezért életet kell adnia az életért. Philón mellett azonban még két érdekes forrásra ki lehet térni, az egyik a Pszeudo-Phokülidész mondásai (egy Kr. e. 50 és Kr. u. 50 körül keletkezett zsidó apokrif, amely a Kr. e. VI. századi görög filozófus, Phokülidész neve alatt terjedt el) a másik pedig a Szibülla-jóslatok (Oraculina Sibyllina), amelyek igen népszerűek voltak az ókori irodalomban és bizony zsidók is írtak ilyeneket, főként a Kr. u. I-II. században. A Pszeudo-Phokülidész mondásai című műben van egy olyan rész, amely az abortuszról és a magzatok elvetéléséről szól:

„Egy nőnek nem szabad elpusztítania a meg nem született gyermeket a hasában, sem a megszületése után a kutyák és keselyűk elé vetnie prédaként.” (saját fordítás angolból)

Az írás nem tesz különbséget a kifejletlen és kifejlett magzatok között, önmagában az abortuszt elítéli, mint cselekedetet. A Szibülla-jóslatok szövegében is az egyik helyen találunk utalást az abortuszra:

„Terheket viselve a hasukban [ők] abortuszt végeznek, és ivadékuk törvénytelen módon eldobatik” (saját fordítás angolból)

Újfent nincs különbség magzat és magzat között, a cselekedet mindentől függetlenül önmagában törvénytelen és elítélendő. Az alexandriai iskola és értelmezés tehát nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy az abortusz alapvetően erkölcstelen és elítélendő cselekedet, voltak akik különbséget tettek kifejletlen és kifejlett magzatok között (például a Szeptuaginta fordítói és Alexandriai Philón), voltak akik pedig nem, de alapvetően mindkét véleményben szerepelt, hogy az abortusz elítélendő dolog.

Alexandriai Philón elképzelt ábrázolása a XVI. századból

A másik iskola a júdeai iskola volt (bár hozzá kell tenni, hogy az alexandriaiak értelmezésének rengeteg „követője” volt Júdea területén is), amely nem teljesen egyezett meg értelmezésében az alexandriaiakkal. A fentebb már idézett igeverset a héber szöveg szerint értelmezték, nem a görög fordítás szerint és az áson kifejezést a nőre értették, tehát elsősorban nem azt nézték úgymond, hogy a magzattal mi történt, hanem a nővel mi lett, az ő halála esetén kellett a károkozónak is meghalnia. Tehát az értelmezés középpontjában nem a magzat van, hanem a terhes asszony. Erről ad bizonyságot az I. századi zsidó származású történetíró, Josephus Flavius is A zsidók története című művében, ugyanis ő is így értelmezi a bibliai szöveget, azonban megjegyzi, hogy a magzat halála megkárosítja mind az anyát, mind az apát, mind pedig az egész közösséget, tehát ettől függetlenül nem tartja pozitív és gyakorlandó dolognak. A rabbik nagyobb része úgy gondolta, hogy a magzatnak alapvetően nincsenek jogai, voltak akik az „emberi jogokat” csak onnantól tekintették érvényesnek, amikortól a magzat megszületett. Olyan állítások is voltak, amelyek szerint a magzat teste az anya testének a része, tehát nem önálló. Volt egy kisebb csoport is azonban, akik a magzat emberi mivolta mellett törtek lándzsát, azt mondták, hogy a magzatnak szellemi/spirituális élete van, képes Isten dicséretére és aki megöl egy magzatot, az egy embert öl meg. Érdekes módon értelmezték az egyik bibliai verset: „Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.” (1Mózes 9:6, Károli-féle fordítás), ugyanis ők úgy magyarázták, hogy „Aki ember-vért ont az emberben…”, tehát aki egy magzatot megöl az anyában, annak is halállal kell lakolnia. A fentebb említett Josephus Flavius Apión ellen írt munkájában is van egy részlet, amely az abortuszt tárgyalja, azonban itt picit más szellemben beszél róla, mint fentebb A zsidók története című műben (az Apión ellen későbbi munka), jóval konkrétabban fogalmazza meg az abortusz és a gyermekkitevés elleni véleményét:

„A törvény szerint minden született gyermeket fel kell nevelni, az asszonyok számára tilos a magzatot elhajtani vagy megölni, s akiről ilyesmi kiderül: gyermekgyilkosnak számít, mert egy lelket semmisített meg és nemzetségét megkárosította.” (ford. Hahn István)

Itt tehát Josephus gyermekgyilkosnak nevezi azokat, akik elhajtják magzatukat, tehát itt egyértelműbben megfogalmazza, hogy ez törvénytelen dolog és gyilkosság. A történetíró által hivatkozott „törvény” valószínűleg a Tízparancsolat lehetett és azon belül is a „Ne ölj!” (az eredeti héberben szó szerint „Ne gyilkolj!”) parancs, ugyanis konkrétan az abortusz elleni parancs vagy tiltás nincs jelen a Törvényben. Összefoglalva tehát, a júdeai iskola alapvetően a Mózes második könyvében szereplő igeversben a „kár” szót az anyára vonatkoztatta, nem a magzatra (utólag hozzáteszem, hogy valóban nem egyértelmű az értelmezés, a kár vonatkozhat valóban akár az anyára, akár a magzatra, akár mindkettőre) és sok rabbi a magzatot nem tekintette valóságos jogokkal bíró embernek, azonban jelen volt olyan nézet is, amely igen erősen érvelt a magzat emberi mivolta mellett. A viták aktív mivoltát jelzi, hogy Josephus Flavius is két külön művében két külön módon beszél az abortuszról, tehát a téma számára is igen aktuális lehetett, hiszen kortársai is sokat vitatkoztak ezen kérdésről is (a fő kérdés tehát a magzat emberi mivolta volt, a kérdéshez egy alkérdésként csatlakozott csak az abortusz, a gyermekkitevés és az elvetélés kérdése).

A zsidók esetében tehát mind az abortuszt ellenző és a magzatot embernek tartó, mind a magzatot ugyan embernek nem tartó, de az abortuszt ettől még nem pártoló nézetek is jelen voltak, éles viták folytak a kérdésről. Most azonban rátérünk a korai egyház értelmezésére, amely részben a zsidó felfogásban gyökeredzik, így emiatt is fontos volt a zsidók vélekedéseire kitérni.

 

Egy római kori szobor, amely egyes kutatók szerint Josephus Flaviust ábrázolja

 

Josephus Flavius romantikus ábrázolása a XVIII. századból

 

A korai egyház és az abortusz kérdése

Az Újszövetségben konkrét utalást nem találunk az abortuszra, azonban van egy érdekes igerész, amelyet egyes kutatók az abortusszal is kapcsolatba hoztak. Pál apostol a Galatákhoz írt levelében a test cselekedetei között említi a „varázslást” is, amely az eredeti görögben a pharmakeia (φαρμακεια) kifejezés. Michael J. Gorman a bibliográfiában említett művében például kitér arra, hogy a pharmakeia kifejezés akár drogokra is vonatkozhat, hiszen azokat is volt hogy ezen néven emlegették és sok abortuszt úgy végeztek, hogy mérget (quasi drogot) juttattak be a nő szervezetébe, tehát a magyar varázslás kifejezésnél sokkal többről is szó lehet ezen versben, akár még az abortuszkor használt méreg bevételének elítéléséről is, de természetesen ez konkrétan nincs leírva Pál levelében, így ez egy feltevés, kizárni mindazonáltal nem lehet.

Pál apostol V-VI. századi ábrázolása egy ravennai templom mozaikján

A korai egyházi művekben, az apostoli korban, illetve annak végén (az I. század végén/II. század első felében) több művet is lehet említeni, amely elítélően nyilatkozik a magzatok megöléséről. A valószínűleg I. század végi Didakhé így ír a magzat elpusztításáról:

„Ne ölj, ne törj házasságot, gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj, ne lopj, varázslással ne foglalkozz, ne keverj mérget, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg…” (ford. Vanyó László)

A Didakhé a magzatok elhajtását érdekes módon a méregkeverés után említi, ami újabb okot adhat arra, hogy a fentebbi újszövetségi idézetben a pharmakeia kifejezést ne egyszerű „varázslásként” fogjuk fel. Annyi mindazonáltal biztos, hogy az abortuszt a Didakhé gyilkosságként kezeli, és nem tesz különbséget a magzatok között, hanem univerzálisan jelenti ki, hogy ne kövessen el egyik keresztény sem abortuszt. Két II. századi levél is kitér az abortusz kérdésére, az egyik a Diognétoszhoz írt levél, a másik pedig a Barnabás-levél. Az utóbbiban ezt olvashatjuk:

„A magzatot ne hajtsd el, az újszülöttet ne öld meg!” (ford. Vanyó László)

Ez is egy felszólítás, az abortusz, a gyermek elhajtásának tilalmát találhatjuk meg ebben is. A Diognétoszhoz írt levél egy kijelentést tartalmaz, melyben ezt találjuk:

„Mint mindenki más, házasod­nak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el.” (ford. Vanyó László)

A mondat a keresztényeket hasonlítja össze a nem keresztényekkel és a lényege az, hogy a keresztények is házasodnak, de nem abortálják magzataikat, ráadásul a mondat olvasata az is lehet, hogy nem abortálják a magzataikat ellentétben a pogányokkal, akiknél ez egy bevett dolog (az előző cikkben írtam arról, hogy igen elterjedt volt ezen időszakban szerte a Római Birodalom területén, főleg az arisztokrácia körében az abortusz vagy a gyermekkitevés). Az I-II. századi szövegekben tehát egyszerűen és világosan látható, hogy az abortuszt elítélik a fennmaradt írások tanúsága szerint és nem is választják el a kifejletlen és kifejlett magzatokat mint az alexandriai zsidó iskola vagy egyes görög filozófusok.

Mit mondanak az egyházatyák írásai? Ugyan helyem nincs arra, hogy minden egyházatyát tárgyaljak, a legfontosabbakat igyekeztem összegyűjteni és ezek alapján szerintem alapvetően fel lehet állítani egy képet az egyházatyák abortuszról alkotott véleményéről. A II. századi Tertullianus Apológia című művében igen egyértelmű állásfoglalást prezentál számunkra:

„Az itt körülállók, a keresztények vérére szomjazok közül, sőt még közületek is, ti annyira igazságos és ellenünk oly igen szigorú elöljárók, ugyan hányat akartok, hogy megriogassam a lelkiismeretét azért, mert véréből született magzatát meg­ölte? A halál neme más és más ugyan, de mindenképpen kegyetlenebbül tépitek ki a magzat lelkét, ha vízbe fojtjátok, ha fagynak, éhségnek, kutyáknak dobjátok oda. A kés által való halált bizony az élemedettebb kor is több örömmel veszi. Mi azonban, akiknek a gyilkosság egyszer s mindenkorra ti­lalmas dolog, az anyaméhben fogamzott magzatot sem pusz­títhatjuk el, pedig a vércseppekből ott még csak alakul az em­ber. A szülés megakadályozása: gyorsított gyilkosság. Mindegy, hogy a már megszületett életet ragadja-e el valaki, avagy a szü­letőben levőt rombolja-e össze. Az is ember, aki lesz csupán ember. Minden gyümölcs ott van már a magban.” (ford. Városi István)

Azt hiszem sok kommentár ehhez nem szükséges: Tertullianus egyértelműen gyilkosságnak nevezi az abortuszt és nagyon érdekes az a megjegyzése, hogy „Az is ember, aki lesz csupán ember.” Az egyházatya szembeállítja a keresztényeket a pogányokkal és rámutat arra, hogy pont a keresztényeket gyilkosnak nevező pogányok gyilkolják meg sokszor a magzataikat. A szintén II. századi görög apologéta, Athénagorasz a Kérvény a keresztények ügyében című művében szintén felszólal az abortusz ellen:

„Hogy tudnánk ölni, mikor még annak látványát sem bírjuk elviselni, nehogy a látással valami szenny és mocsok kenődjék ránk? Még a magzatelhaj­táshoz különféle szereket használó asszonyokat is gyilkos­nak tartjuk, s véleményünk szerint ezért számadással tartoz­nak Isten előtt, akkor hogyan tudnánk mi embert ölni? Mi értelme lenne annak a gondolatnak, hogy mi gyilko­sok vagyunk, mikor éppen mi tartjuk gyilkosnak a magzat­elhajtást végző asszonyt, és véleményünk szerint számot fog adni érte Isten előtt?” (ford. Vanyó László)

Athénagorasz ezen idézetben a keresztényeket védi, hasonlóan felszólal az ellen, hogy a keresztényeket gyilkosnak nevezik, miközben még az abortuszt elkövető édesanyákat is gyermekgyilkosnak tartják a keresztények. A III. századi Cyprianus karthágói püspök egyes leveleiben tesz utalást az abortuszra, amiből lehet következtetni véleményére, 52. levelében például így ír Novatusról:

„Várandós feleségének pedig úgy megrúgta a méhét, hogy azonnal elvetélt, így tulajdon gyermekének gyilkosa lett.” (ford. Szabó Ádám)

A történet igazságtartalma kétes, ugyanis a terhes feleség hason rúgása igen elterjedt toposz volt a korszakban, mindazonáltal ebből a mondatból is le lehet szűrni egy lényeges dolgot: Cyprianus szerint Novatus azzal, hogy úgy megrúgta feleségét, hogy az elvetélt, megölte születendő gyermekét, azaz a magzat megölése tényleges gyilkosság, így valószínű, hogy az abortusz esetében ugyanezt gondolta.

Tertullianus elképzelt ábrázolása

 

Szent Cyprianus karthágói püspök fiktív ábrázolása

Érdekesebb kérdés Szent Ágoston, aki a IV-V. század egyik legnagyobb hatású egyházi írója volt, az egyházatyák egyik legkiemelkedőbb alakjaként van számontartva mind a mai napig. Elöljáróban annyit érdemes megjegyezni, hogy Ágoston az abortusz kérdését általában a házasságot tárgyalva érinti mint egyfajta altémát, így a megítélése is részben a házasság szempontjából közelít a kérdéshez. Ágoston is alapvetően elítélte az abortuszt, azonban ő már (részben a fentebb elemzett Szeptuaginta-féle fordítás hatására) szétválasztotta egymástól a kifejletlen magzatot és a kifejlett magzatot. Az utóbbi megölésének esetében ő maga is gyilkosságról beszél, az előbbi megölése esetében nem mondja, hogy gyilkosság, viszont erkölcstelen dolognak nevezi és a házasság szent köteléke megsértésének tartja. A De nuptiis et concupiscentia (magyarul talán: A házasságról és a vágyról) című művében az abortusz megtörténtekor egyenesen a házasság érvényét és legitimációját vonja kétségbe, ugyanis a házasság számára az utódnemzésnek a kerete, a hitvesi vágynak (concupiscentia nuptiarum) kell benne érvényesülnie, az abortusz azonban a házasság legitimációs alapját, a gyermeknemzést támadja, ami komoly erkölcsi probléma. Ágostonnál a magzatok disztingválása kifeljetlen és kifejlett magzatokra nem problémamentes, ugyanis a püspök (Hippó városának püspöke volt) azt írja egy másik művében (Enchiridion), hogy a formátlan magzatok is fel fognak támadni, pont úgy, mint a formával rendelkező azaz kifejlett magzatok, ami viszont azt jelenti, hogy a formátlan magzatban is valamilyen szinten benne van az élet, de még nincs benne „érzés” (akinek eszébe jut erről Arisztotelész, az jól emlékszik az előző cikkre), illetve igazán „élet” sem, de az élet kezdetei mégis benne vannak, hiszen enélkül nem lenne képes feltámadni. Nem kívánom a kedves olvasót összezavarni, így mélyebben nem megyek bele Ágoston álláspontjába, a lényeg, hogy Ágoston is elítélte az abortuszt, mint erkölcstelen cselekedetet (illetve a kifejlett magzat esetében mint gyilkosságot fogta fel), a fő kérdés nála az volt, hogy a magzatba mikor „költözik” bele az élet, azaz mikortól számít igazán embernek. Ezen kérdést tovább nehezíti, hogy az egyházatya ugyan beszél formátlan magzatról (informe puerperium) de azt nem mondja ki, hogy a formátlan magzatban formátlan lenne maga a lélek is (informiter animatum).

Szent Ágoston (Augustinus) Sandro Botticeli freskóján a XV. századból

Zárásképpen még érdemesnek tartok megemlíteni két zsinati határozatot, amelyeket még a IV. században hoztak és amelyek kapcsolódnak az abortusz kérdéséhez, sőt, konkrétan arról szólnak. Az első az az elvirai zsinat (305-306 körül) LXIII. kánonja:

„Ha egy asszony férje távollétében házasságtörő kapcsolatból fogant, és a tett után megölte gyermekét, úgy határoztunk, hogy még élete végén sem szabad megadni neki a közösségben való részesedést, mert bűnt bűnre halmozott.” (ford. Erdő Péter)

A kánon a házasságtörő asszonyok esetében szól elsősorban és tiltja az abortuszt, illetve a gyerek megölését (aminek egyértelműen az volt a célja, hogy a nő titkos parázna kapcsolatát ne hozza a gyerek nyilvánosságra, részben emiatt a rossz szándék miatt tiltja a zsinati határozat ezen cselekedetet), de vannak akik szerint általánosan értelmezték, mint az abortusz tilalmát és elítélését. A büntetés is elég kemény, ugyanis a kánon azt írja elő, hogy az az asszony, aki parázna kapcsolatban fogant gyermekét megöli, az még halála előtt sem részesedhet a közösségben, azaz az úrvacsorában (eucharisztia), ami lényegében az illető teljes kiközösítését jelentette az egyházból a korszakban. A másik zsinati kánon az az ankürai zsinat (314) XXI. kánonja:

„Azok az asszonyok, akik paráználkodnak és megölik újszülöttjüket, vagy azon igyekeznek, hogy magzatukat elhajtsák, a régi szabály szerint életük végéig ki vannak közösítve. Mi azonban enyhítettünk ezen, és azt határoztuk, hogy tíz évet töltsenek vezeklésben a megfelelő fokozatok szerint.” (ford. Erdő Péter)

A kánon alapvetően újfent a paráználkodó nőkre vonatkozik, bár a magzatok elhajtásáról szóló rész lehet általános érvényű is, mindazonáltal itt már konkrétan megjelenik az abortusz, azaz a magzat elhajtása, a büntetés viszont enyhül, az elkövetőnek 10 évig kell vezekelnie, ami igen hosszú idő. A két zsinati határozat tehát a IV. század első felében felszólalt az abortusz és a gyermekek megölése ellen és elítélte azt, függetlenül attól, hogy az ankürai zsinat az elvirai zsinat által meghatározott kiosztandó büntetést enyhítette.

 

Konklúzió

Az abortusz kérdése, mint láttuk, nem csak ma gerjeszt nagy vitákat, hanem már az ókorban is rengeteget vitatkoztak nemcsak az abortuszról, hanem arról is, hogy a magzatban van-e élet és ha van, akkor mikortól van. A zsidók és a keresztények alapvetően erkölcstelen cselekedetként tekintettek a gyermekek elhajtására, volt aki általában az abortuszt gyilkosságnak tartotta és volt aki a kifejlett, azaz formával rendelkező magzat elhajtását tekintette „csak” gyilkosságnak. Személyes véleményem szerint ha mai korunkban ez a kérdés előjön, érdemes a múltban erről alkotott véleményeket és nézeteket is átnézni, ugyanis sok információ és a sok érdekes gondolat található meg akár a görög-római, akár a zsidó és keresztény véleményekben az abortusszal kapcsolatban is, ha egy kicsit sikerült ezt átfogóan (bár nem a teljességre törekedve) bemutatnom, akkor már elértem a célomat.

 

(A cikkhez felhasználtam a Magyar Patrisztikai Társaság XX. konferenciáján (2021) tartott egyik előadás hallgatása alatt írott jegyzeteimet is (Kendeffy Gábor: Szex a Paradicsomban? – Vagy mit kérdez egyáltalán Szent Ágoston?))

Ha tetszett a cikk, akkor kövessétek a Facebook és az Instagram oldalunkat is, hogy ne maradjatok le az újabb írásainkról sem! 

Források

Elsődleges források

• Apostoli atyák (Ókeresztény Írók III.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1988.
• Erdő Péter: Az ókori egyházfegyelem emlékei (Ókori Keresztény Írók 2.), Szent István Társulat, Budapest, 2018.
• II. századi görög apologéták (Ókeresztény Írók VIII., szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1984.
• Josephus Flavius: A zsidók története (ford. William Whiston; angol nyelvű szöveg: https://www.fulltextarchive.com/pdfs/The-Antiquities-of-the-Jews.pdf)
• Josephus Flavius: Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról (ford. Hahn István), Attraktor, Máriabesnyő – Gödöllő, 2010.
• Szent Ágoston: De nuptiis et concupiscentia (ford. Peter Holmes; Robert Ernest Wallis; angol szöveg: https://www.documentacatholicaomnia.eu/03d/0354-0430,_Augustinus,_De_Nuptiis_Et_Concupiscentia_%5bSchaff%5d,_EN.pdf)
• Szent Cyprianus levelezése (Ókeresztény Örökségünk 19.; ford. Szabó Ádám), JEL Kiadó, Budapest, 2014.
• Tertullianus művei (Ókeresztény Írók XII., szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1986.

Másodlagos források

• Brady, Maren: Roman Catholic Church Teaching and Abortion: A Historical View from the Early Church to Modern Day (disszertáció, Baylor University, 2020., https://baylor-ir.tdl.org/bitstream/handle/2104/10945/Abortion%20and%20the%20Catholic%20Church%20Thesis%20Maren%20Brady%201FINAL.pdf?sequence=1&isAllowed=y)
• Dombrowski, Daniel A.: „ Augustine, Abortion, and Libido Crudelis” In Journal of the History of Ideas 49. (1988) /1. szám, 151-156. oldal
• Elsakkers, M. J.: Reading between the lines: Old Germanic and early Christian views on abortion (doktori disszertáció, University of Amsterdam, 2010., https://dare.uva.nl/search?identifier=a91baf95-c442-4d06-9483-421cc305a168)
• Gorman, Michael J.: Abortion & the Early Church. Jewish, Christian and Pagan Attitudes in the Greco-Roman World, Wipf and Stock Publishers, Eugene – Oregon, 1982.
• Grüll Tibor: Újabb 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról, Kalligram, Budapest, 2019.
• Noonan, John T. Jr., Abortion and the Catholic Church: A Summary History, Natural Law Forum / Paper 126, 1967. (https://scholarship.law.nd.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1125&context=nd_naturallaw_forum)
• Provencher, Lauren Taylor: A Historical Analysis of the Early Christian Church Fathers’ Opinions Regarding Abortion (diplomamunka, University of Southern Mississippi, 2016., https://aquila.usm.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1400&context=honors_theses)