Meghalt Vámos Tibor

2021.05.20. 16:41

Csendben eltávozott Vámos Tibor, Széchenyi-díjas villamosmérnök, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 2021. május 19-én, életének 95. évében – írja a Sztaki.hu. Élete fő művének a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) megalapítását tekintette. Az intézet osztozik a család fájdalmában. 

Vámos Tibor 1926. június 1-jén született. 1949-ben diplomázott, 1950 és 1954 között az Erőmű Beruházási Vállalatnál, majd a Dunai Vasmű építésénél dolgozott építésvezetőként.1964-ben részt vett a SZTAKI egyik elődintézménye, az MTA Automatizálási Kutató Intézet megalapításában, aztán 1974-ben a vezetése alatt indult útnak az Automatizálási Kutató Intézet és az MTA Számítástechnikai Központ összeolvasztásával a mostani SZTAKI. 1969-től a Budapesti Műszaki Egyetem professzora. 1985-ig volt a SZTAKI igazgatója.

Vámos Tibor a „Katona 30” gálaest előtti összejövetelen
Vámos Tibor a „Katona 30” gálaest előtti összejövetelen
Fotó: Wikipédia

Vámos Tibor 2005-ben elnyerte Az év tudósa díjat is, 2009-ben megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat, 1996-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át, 1983-ban pedig a Magyar Népköztársaság Állami Díját.

Egy interjúban korábban azt mondta, elégedett az életével.

Sőt. Többet hoztam ki belőle, mint amennyit reméltem. Nagyon nagy disznóság lenne a részemről az elégedetlenség. Ha a befejezés jól sikerül, ha elalszok csendben, akkor végképp nem lehet okom panaszra.