Az antiszemitizmus a zsidókról alkotott olyan negatív értékítélet, ami alkalmas gyűlöletkeltésre, a diszkriminatív politikai gyakorlat létjogosultságának megalapozására és – mint azt a történelem példái is mutatják – elvezethet a fizikai erőszak alkalmazásáig is. A történelem folyamán az antiszemitizmus a különböző korok gondolkodási struktúráihoz igazodva elsősorban vallási köntösben jelentkezett, de már nem egy esetben ekkor is politikai célokat szolgált. A vallási alapokon nyugvó zsidóellenességet antijudaizmusként különbözteti meg a szakirodalom. A zsidóellenes érzület igazolása a XIX. század második felétől fokozatosan szekularizálódott, a vallási érveket háttérbe szorították a társadalmi és politikai magyarázatok. A modern politikai antiszemitizmus a XIX. század utolsó harmadában jelent meg. többé-kevésbé koherens politikai ideológiaként. Eszmei alapjait már nem a teológiai fejtegetések, hanem a szociáldarwinizmus, és a fajelmélet adta, míg érvrendszerét elsősorban a modernizáció nyomán keletkező társadalmi feszültségekből merítette. A modern politikai antiszemitizmus középkori elődjétől eltérően nemcsak egyszerűen politikai eszköz volt, hanem bizonyos korszakokban és politikai rendszerekben egyenesen politikai szervező elvvé is válhatott. Ez azt jelentette, hogy a politika szereplőit a zsidókérdésben vallott álláspontjuk rendezte különböző politikai táborokba.
A jelenséget társadalmi, politikai, társadalomlélektani helyzetek sokasága alakítja. A teológiai és történeti tudományos elméletek elsősorban azt vizsgálják, mi az oka a zsidóellenesség korokon keresztül ívelő fennmaradásának. Az e téren uralkodó szemlélet szerint az antiszemitizmust – bár korszakonként nagyon különböző tényezők hívják életre – végső soron mindig a zsidóság társadalmakon belüli sajátos elkülönültsége élteti. Ez az „exkluzivitása” különbözik más, a társadalom perifériáján élő csoportok kívülállásától, ami a személyes előítéletesség szintjén történelmi helyzetektől függetlenül inspirálhatja a zsidóellenes attitűdöket. A szubsztancionalista elméletek szerint az antiszemitizmus a modern korban is a vallási ellentétekre vezethető mivel a zsidó-keresztény ellentét szorosan kapcsolódik civilizációnk önképéhez. A szociológia a konfliktuskutatás eszközeivel ragadja meg a jelenséget. Eszerint a zsidógyűlöletet a folyamatosan változó társadalmi problémák éltetik, amiből az következik, hogy az antiszemitizmus koronként és országonként más és más értelmezéseket kíván. A zsidóellenes érzület magyarázható továbbá a csoportközi viszonyok szociálpszichológiai megközelítése segítségével is. A politikatudomány az antiszemitizmusra, mint sajátos politikai ideológiára, politikai kultúrára tekint, és azt hangsúlyozza, hogy az antiszemita kódrendszer hátterében társadalmi válságjelenségek állnak. Ezeknek– a bűnbakképzés eszközével a zsidókkal összefüggésbe hozott – megnyilvánulása az antiszemita ideológia. Az „antiszemita adut” olyan politikai szereplők is bevethetik alkalmanként a politikai küzdelmek eszközeként, amelyeknek az ideológiájában eredetileg nem játszott szerepet a zsidóellenes érzület.
A magyarországi politikai antiszemitizmus szorosan kötődött annak a politikai rendszernek a kérdéseihez, amiben jelentkezett. A zsidókkal kapcsolatos közéleti diskurzus a reformkorban elsősorban emancipációs kérdésként, jogegyenlősítésének kérdéseként jelent meg, míg a dualizmus korában már sokkal inkább asszimilációs kérdés volt. Ez utóbbi korszakban az antiszemitizmus az jelentette, hogy képviselői több-kevesebb mértékben, de végső soron mégis kétségbe vonták a csoport magyar társadalomba történt asszimilációjának őszinteségét. A XIX-XX. század fordulóján a magyarországi zsidókérdés ahhoz a kultúrkritikai irányzathoz kapcsolódott, amely a magyar társadalom új, modernizációs jelenségeit végső soron a kultúra „elzsidósodásaként” értelmezte. Ettől kezdve a modernizáció kérdései és a zsidók magyar társadalomban való elhelyezkedésének megítélése szorosan összekapcsolódott egymással. A Tanácsköztársaság korszaka a zsidóellenes közbeszédben a baloldali hatalom és a zsidóhatalom összekapcsolásának lehetőségét alapozta meg. A két világháború közötti Magyarországon – a zsidóellenes világlátás már korábban kitermelt és rögzült sémái, valamint az adaptált, „korszellemként” kezelt náci antiszemitizmus mellett – új és a későbbiekben is szerepet játszó elemet jelentett, hogy a zsidókérdés a harmincas évektől indult népi-urbánus vitában magyar értelmiségi csoportok konfliktusának reprezentációs eszközévé vált. A korszak második felében alakuló fasiszta a pártok antiszemitizmusa a náci fajelmélet szolgai másolásán alapult. A Rákosi-korszak politikai elitje alkalmanként élt ugyan az antiszemitizmus eszközével, politikai gondolkodása azonban alapvetően más logikát, az osztályharc logikáját követte. A Kádár-rendszerben – mint minden más ideológiai alternatívát - továbbra is mesterségesen elfojtották a zsidóellenes érzelmeket. A rendszerváltás utáni magyar politikai gondolkodás a politikai nyilvánosság szabad viszonyai között újrateremtette az antiszemitizmusnak mind az intellektuális változatát, mind pedig a hangos útszéli antiszemitizmust. Az utóbbi képviselői csak átmenetileg kerültek a közérdeklődés középpontjába és viszonylag gyorsan elszigetelődtek. Csurka István MIÉP-je nem tudta az antiszemitizmus populista változatát megteremteni, egyre szűkülő tömegbázisa jelezte politikai gondolkodásának elszigetelődését. 2002 után az antiszemitizmus politikai szempontból instrumentalizálódott, a jobb és baloldal küzdelmének politikai taktikai fegyverévé vált a politikai diskurzus szintjén mesterségesen fenntartva a zsidóság kérdését. A 2006 után megerősödő új tekintélyelvűség ideologikus üzenetei már lényegesen szélesebb társadalmi bázis számára voltak dekódolhatóak. A Jobbik politikai gondolkodásában az antiszemitizmus ugyan központi szerepet játszik, a követők táborát azonban elsősorban nem ez, hanem a magyar társadalomban lényegesen erősebben meglévő romaellenesség tartja össze. Az antiszemitizmus számukra egyenlőre inkább járulékos elem. A legfrissebb vizsgálatok azt mutatják, hogy megerősödtek azok a társadalmi felhajtóerők, amelyek a személyes előítéletességet erősítik és hajlamosítanak a kisebbségellenes uszítás ideologikus üzeneteinek befogadására. Az empirikus adatfelvételek a társadalomban lévő szélsőséges antiszemiták számának nem elhanyagolható mértékű gyarapodását regisztrálták.
Felhasznált irodalom:
Athéna Intézet gyűlöletcsoport adatbázis /gyuloletcsoportok/
Az antiszemita nyelv legitimmé vált a közbeszédben. Interjú Kovács Andrással. Szombat. 2012. január 4.
Csepeli György-Murányi István – Prazsák Gergő: Új tekintélyelvűség a mai Magyarországon. Társadalmi csoportok hierarchiájának látásviszonyai. Aperion Kiadó. Budapest 2011. 9-24.o.
Csőke Zoltán: A határvonalak meghúzásának fontossága. Szombat.
Gimes Gergely- Juhász Attila- Kiss Kálmán- Krekó Péter: Látlelet 2009. Kutatási összefoglaló a hazai szélsőjobboldal megerősödésének okairól. Készült a Magyar Antirasszista Alapítvány megbízásából. Political Capital. 2009.
Győri Szabó Róbert: A kommunizmus és a zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Gondolat Kiadó Budapest, 2009.
Kovács András: A demokrácia vadhajtásai
Kovács András: Antiszemita előítéletek a mai Magyarországon. A disszertáció tézisei.
Kovács András: Látens antiszemitizmus
Krekó Péter- Juhász Attila - Molnár Csaba: A szélsőjobboldal iránti társadalmi kereslet növekedése Magyarországon. Politikatudományi Szemle. 2011/2.
Krekó Péter: Összeesküvés elméletek a hazai szélsőjobboldal ideológiában. In. Magyarország politikai évkönyve 201-ről. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány 2011.
